Így került sor az Ószövetség lefordítására is, mely azért kapta a "Hebdomékonta", majd latinosítva a "Septuaginta" (= hetvenes, rövidítve LXX) nevet, mert állítólag Egyiptom uralkodója a 12 zsidó törzsből összesen 70 írástudót hívott országába, hogy a fordítás munkáját elvégezzék. A sok tekintetben legendás történetről az ún. ál-Aristeiás levele alapján Alexandriai Philón (i. e. 25 - i. sz. 50), valamint Josephus Flavius számol be (A zsidók története. Budapest, 1980, 283-299. l.). Ilosvai Selymes Péter (1548-1578), XVI. századi költőnk verses formában dolgozta föl a történetet Ptolemeus királynak históriája, miképpen Moisesnek öt könyvét nagy költséggel hetvenkét tolmács által zsidó nyelvből görögre fordíttatta címmel (Régi Magyar Költők Tára, IV. kötet, Budapest, 1883, 208-240. l.).

A 12 törzsből érkezett zsidó bölcsek kivívták az egyiptomiak csodálatát. Megérkezésük után néhány nappal az alexandriai könyvtár igazgatója, Demetriosz Phelereusz "kivitte őket hét stadionnyira a tengerbe nyúló és egy szigetre vezető töltésre, átment velük a sziget északi részébe, és bevezette őket egy tengerparti házba, ahol megfelelő csendben és magányosságban dolgozhattak. Azután felszólította őket, hogy fogjanak hozzá a munkához… Az öregek rendkívül nagy szorgalommal és lelkesedéssel hozzá is fogtak, hogy elkészítsék a pontos fordítást, s naponta a kilencedik óráig (= délután 3-ig) dolgoztak. Azután testi szükségleteikről is gondoskodtak, s ebben a tekintetben bőségesen rendelkezésükre állt minden szükséges élelmiszer… a király asztaláról. Minden reggel elmentek a királyi palotába, köszöntötték Ptolemaioszt, azután ugyanazon az úton visszatértek, a tengerben megmosták kezüket és megtisztulva hozzáfogtak a munkához. Mindent összevéve, a törvények leírása és fordítása 72 napig tartott. Akkor azon a helyen, ahol a fordítást elvégezték, Demetriosz összegyűjtötte mind a zsidókat, és a fordítók jelenlétében felolvasta munkájukat. A gyülekezet megéljenezte a fordítókat és megdicsérte Demetrioszt is a fordítás ötletéért… Azután megkérték, hogy adja át elmélyedésre elöljáróiknak is a könyvet, s valamennyien, a papok és a legöregebb fordítók, valamint a közösség elöljárói, kifejezték azt az óhajukat, hogy a fordítás, mivel ily pompásan sikerült, maradjon így és ne változtassanak rajta semmit."
(Josephus Flavius: i. m., 292. l.)

Így kezdődött el i. e. 250 körül az Ószövetség fordítása Mózes öt könyvével, a Pentateuchusszal. Az i. e. III. században elkészült Septuaginta elsősorban az Egyiptomban élő, elgörögösödött zsidó diaszpóra istentiszteleti céljait szolgálta, de utat nyitott a Biblia elterjedéséhez is. Egészen az i. sz. II-III. századig nagy népszerűségnek örvendett. Sokan isteni ihletettségűnek vallották ezt a fordítást. Az Újszövetség írói is ebből idézték az ószövetségi igéket. A későbbi latin és nemzeti nyelvű bibliafordítások is gyakran támaszkodtak rá, így például az egyes iratok kánoni sorrendjében a Septuagintát követték és követik mindmáig.

A Septuaginta hatására keletkezett pontatlanságok némelyikét azóta sem javították ki. Egy aprócska, de jellemző esetet említünk. I. Móz. 21:14-ben például sokan nem értik - joggal -, hogyan adhatta Ábrahám Hágár vállára a 15-16 éves Ismáelt. A felvilágosodás filozófusai, például Pierre Bayle, sokat élcelődtek ezen, és a Szentírás megbízhatatlanságát olvasták ki belőle. Az 1973-as kiadású új katolikus fordítás ehhez az igehelyhez fűzött kommentárja szerint már csak ezért sem szabad komolyan vennünk a bibliai kronológiát (Szent István Társulat, Budapest, 1976, 63. l.). Ezzel szemben az igazság az, hogy a Septuaginta a héber -et prepozíciót, melynek kettős jelentése van (tárgyi és határozói viszonyt egyaránt kifejezhet), nem fordította helyesen. Emellett az "a gyermeket" szó folytatása a mondat bevezetésének, mely nem "a kenyér"-hez és "a víztömlő"-höz tartozik. Az említett igehely szabatosan tehát így hangzik: "Felkelt azért Ábrahám jó reggel, vett egy kenyeret és egy tömlő vizet, és adta Hágárnak. Feltette azt annak vállára, és a gyermekkel elbocsátotta."