Rembrandt, Harmensz van Rijn: A tékozló fiú hazaérkezése
1668, Olaj, vászon, 206x262 cm, Ermitázs, Leningrád
(Eseményrend: 166-168., V. térkép/4.)
 
   Egy apa két fia közül a fiatalabbik kikövetelte a vagyonból "rá eső részt..., és messze vidékre költözött".
   Apja - mikor elment - nem tartotta vissza erőnek erejével szeretett fiát (mint a földi apák szokták!), de távollétében sem mondott le róla (mint a földi apák szoktak!). Fájdalmas várakozását kitűnően érzékelteti Castellano de Castellani (e. kasztellánó de kásztelláni) a tékozló fiúról írt művében, amikor az Atya fiára gondol:
   
   Fiam, hol járhatsz, nem látlak semerre!
   Fiam, hogy el ne bukj, ki most a gyámod?
   Fiam, rossz útra lábad ki vezette?
   Fiam, utad végül mi végre járod?
   Fiam, szeretlek, s meghalnék helyetted!
   Fiam, sértésed rajtam súlyos átok.
   Fiam, ha nem térsz vissza semmiképpen,
   sóhajok közt kell életem leélnem.
   
   
   A fiú eltékozolta vagyonát. "Minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni. Akkor elmenvén, hozzá szegődött annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldte őt az ő mezeire disznókat legeltetni. És kívánta vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek, és senki sem ád vala néki. Mikor aztán magába szállt, mondta: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg! Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy! És felkelvén, elmént az ő atyjához."
   Sokan a nehéz helyzetben saját elgondolásukat dédelgetik, vagy kétségbeesnek. A tékozló fiú miután elvesztegette értékes, fiatal éveit, őszintén magába szállt, bevallotta hibáját, és megbánta bűneit. Ezután volt bátorsága és bizalma Atyjához visszaindulni.
   Közeledett a szülői házhoz. "Mikor pedig még távol volt, meglátta őt az atyja, megesett rajta a szíve. Odafutott, a nyakába borult, és megcsókolta őt. És mondta néki a fia:
   - Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok méltó, hogy a te fiadnak nevezzenek" (Lk. 15:20-21). Atyja örömében felruházta, megajándékozta gyermekét. Öltözete a megigazítás jól ismert bibliai jelképeire is utal. A fiú "megigazult", azaz az Atya segítségével új, nemesebb emberré válhatott. A "legszebb ruha" a tiszta cselekedeteket (Zak. 3:15; Jel. 19:18), a "gyűrű" a szövetségkötést, a "saru" az igaz élet útján való járást, az ünnepi vacsora az együttlét örömét és az Istennel való közösséget jelképezi (Jel. 3:20).
   Az apa örömében így ujjongott:
   - "Ez az én fiam meghalt és feltámadt, elveszett és megtaláltatott."
   Az idősebb fiú féltékenységgel és közönnyel fogadta testvérét. Még atyját is megvádolta, felrótta megbocsátó szeretetét és azt, hogy feltétel nélkül fogadta vissza gyermekét. Jól szemlélteti ez a magatartás azt, amikor embertársaink megjobbulása felett nem örülünk, hanem irigység és rosszindulatú harag uralja szívünket.
   A fejezetből kiderül az is (1-2. vers), hogy Jézus kiknek mondta el ezt a példázatot. Egyrészt a bűnösöknek és a vámszedőknek, akiket a tékozló fiú jelképez. Bár bűneikben tévelyegtek, de őszinte szívvel vonzódtak Jézushoz, miután megszólította őket. Másrészt a farizeusoknak és az írástudóknak is szólt, akik nehezteltek emiatt. Azt hitték, mivel ők az "atyai házban", a biztos egyházban vannak, ezért nekik eleve jár, gonosz lelkületük ellenére is, az örökség (=üdvösség). Az Atya rámutatott arra, hogy ők ugyanolyan mélyen vannak, mint a bűnösök - azzal a különbséggel, hogy még nem indultak el a megtérés útján. Az akkori zsidó vezetők jelképezik azokat a vallásos embereket, akik abban a tévhitben ringatják magukat, hogy nekik eleve biztosítva van az üdvösség, megtéretlen szívük ellenére is.