Az utóbbi években a Bibliakritika figyelme a fogság alatt és után írt könyvek: Ezékiel, Ezsdrás, Nehémiás felé fordult. Dániel és Eszter könyvéhez hasonlóan, ezeket is hosszú ideig történeti értéküket tekintve hitel nélkülinek tartották.

G. Hölscher azt írja az 1924-ben Ezékielről írott könyvében, hogy addigra már csaknem minden prófétai könyv a Bibliakritika kése alá került Ezékiel kivételével, tehát legfőbb ideje volt, hogy sorra kerüljön. Az Ezékiel könyvére vonatkozó legszélsőségesebb véleményt Prof. C. C. Torrey, a Yale Egyetem tanára képviselte, azt állítván, hogy későbbi korokban létrejött, képzelet szülte, történetileg pontatlan mű. Korábban hasonló módon nyilatkozott Ezsdrás és Nehémiás könyvéről is. és tudós társai még Jeruzsálem Nabukodonozor általi elfoglalását is mesének tartották. Jeruzsálem pusztulásának megkérdőjelezése egyúttal a babiloni fogság, valamint a Círusz idején történt hazatérés kétségbevonását jelentette. Az utóbbi évek felfedezései azonban megcáfolták e nézeteket.

Lákis, Debír és más júdeai városok ásatásai azt mutatják, hogy ezeket a településeket Nabukodonozor napjaiban teljesen lerombolták; nem ismeretes, hogy Bármelyiket is folyamatosan lakták volna a fogság évei alatt. Jojákim király nevével ellátott pecsétlenyomatokat találtak Debírben és Béth-Semesben, melyek igazolják ennek a rövid ideig (3 hónap) uralkodó királynak a létezését.

Ezenkívül sok ékírásos agyagtáblát találtak Nabukodonozor babiloni palotájának romjai között, melyeket közvetlenül a II. világháború előtt fejtettek meg. Prof. Ernst F. Weidner arra az eredményre jutott, hogy ezek az uralkodó raktáraiból az idegen alkalmazottaknak és a Babilonban száműzetésben tartózkodó királyi személyeknek folyósított ellátmányról szóló feljegyzések, melyek többek között említést tesznek Jojákimról, Júda királyáról és öt fiáról, és azok zsidó származású házitanítóiról, akiknek olajat és bort vételeztek. Ez azt bizonyítja, hogy Jojákim király fogoly volt Babilonban abban az időben, mikor ezeket a táblákat írták (i.e. 592-ben és utána). E felfedezés kapcsán Albright professzor a következőt mondja: "Az utóbbi időben talált leletek megerősítették mind a Krónikák könyve korai keletkezését (kb. i.e. 400), mind a szerző gondosságát, amellyel összegyűjtötte anyag t a rendelkezésére álló régebbi könyvekből, dokumentumokból és a szájhagyományból..."

Palesztina eddig nem kényeztetett el bennünket ókori írásos emlékekkel. Nemrég azonban napfényre került 21 levél, melyeket törött cserépedények darabjaira írtak. Ezek a levelek a hadsereg egyik parancsnokának jelentéseit tartalmazzák, aki Nabukodonozor serege ellen harcolt Júda királyságának utolsó napjaiban. Az egyik levél azt az üzenetet tartalmazza, hogy írója és katonái még mindig figyelik Lákis jeladásait, de Azekáét már nem látják. Ezt a levelet azokban a tragikus napokban írták, amikor Jeremiás azt mondta (34:7): "A babiloni király serege pedig vívja Jeruzsálemet és Júdának minden város t, amelyek megmaradtak, tudniillik Lákist és Azekát, mert a Júda városai közül csak ezek maradtak meg, mint erősített városok."

Ugyanezek a levelek hivatkoznak egy prófétára, aki közismert lehetett, mert nevének megadása nélkül egyszerűen csak mint "a prófétát" említik. Számos tudós úgy gondolja, hogy Jeremiásról van szó, különösen azért, mert a tiszt jelentéseiből kitűnik, hogy az illető próféta Jehova hűséges szolgája volt.

Az egyik levél érdekes párhuzamot mutat Jer. 38:4 versével, mert csaknem ugyanúgy beszél a fejedelmekről, mint ahogy a fejedelmek beszéltek Jeremiásról a Biblia szerint. A fejedelmek azzal vádolták őt, hogy "megerőtleníti a vitézek kezeit, akik megmaradtak a városban és az egész nép kezeit, hogy efféle szókat szól nékik", amikor Jeremiás azt tanácsolta, hogy hódoljanak meg a babiloni királynak és hagyják abba az értelmetlen ellenállást. Ebben a cserépdarabra írott levélben a hadsereg parancsnoka írja elöljárójának a levéllel kapcsolatban, amit a fejedelmek küldtek: "Könyörgök olvasd el! És íme a fejedelmek szavai nem jók, [minthogy] gyengítik kezeinket [és elerőtlenítik a férfiak] kezeit, akik ismerik a tartalmát".

Az ezekben a levelekben, valamint királyok, Jeremiás és kortársai könyveiben használt héber nyelv hasonlósága minden kétséget kizár szerzőségükre, illetve szövegépségükre vonatkozóan.

A 21 levél ezenkívül sok személynevet is említ, olyanokét, akik a júdeai királyság utolsó hónapjaiban éltek. Ezeknek a neveknek a nagy többsége Jehova nevével kapcsolatos, ahogy a Jeremiás név vége is az Isten nevének rövidítése. Ez a tény világosan mutatja a jósiási reform befolyását. A bálványimádást kiirtották, a pogány isteneket száműzték az országból. Ezekből a 40 évvel Jósiás reformja után írt levelekből jól látható az a nagy változás, mely Júdában vallási téren bekövetkezett. Éles ellentétben állnak az Akháb idejéből, Samáriából származó dokumentumokkal, melyek mint említettük azt mutatták, hogy nagyjából ugyanannyi Baállal kapcsolatos név volt akkoriban, mint ahány Jehováét tartalmazta. A lákisi levelekben a nevek egyike sem utal idegen istenségre. Csak Júda igazi Istene, Elóhim és Jahve nevét találjuk ezekben a feljegyzésekben.

Ugyanebből a korból származik egy papiruszra írt arámi nyelvű levél, melyet néhány évvel ezelőtt Egyiptomban találtak. A levelet Adon, Askelon királya írta Hofra fáraóhoz, ahhoz az egyiptomi királyhoz, aki eredménytelenül kísérelte meg az ostromlott Jeruzsálem felmentését (Jer. 37:5-7). Ebben a levélben Adon király értesíti a fáraót, hogy a babiloni hadsereg Palesztina partvidékén dél felé nyomul és már elérte Afeket. Azonnali segítséget kér Egyiptomból, hogy ellenállhasson.

A palesztinai uralkodó esete, aki Sedékiás királyhoz hasonlóan hallgatott Egyiptom hamis ösztönzésére, és fellázadt babiloni főura ellen, segít megértenünk, milyen rettenetes csalód s ébredhetett Jeremiás kortársaiban az egyiptomi hadsereg tétlensége láttán. Ez a levél is mutatja, milyen pontosan teljesedtek Jeremiás próféciái, amelyekkel a Júda körül lakó népeket intette, hogy szolgáljanak hűségesen Nabukodonozornak, és figyelmeztette őket, milyen rettenetes következményekkel járna, ha a babiloni király ellen lázadnának (Jer. 27:2-11).

Ez a dokumentum ráadásul egy korai példája az arámi nyelven írt diplomáciai leveleknek, és mint ilyen, nagy meglepetést keltett a tudósok körében. Senki sem gondolta volna, hogy egy filiszteus király az i.e. VII. század végén arámi nyelven írt Egyiptom királyának. Mivel ez a levél ugyanabból a korból származik, mint amelyben Dániel könyvének arámi nyelvű fejezeteit írták, nagyon nagy fontossággal bír a Biblia kutatói számára. Volt idő, mikor Dániel és Ezsdrás könyveit hevesen támadták, azt állítva, hogy későbbi eredetűek, mivel arámi nyelvű részeket tartalmaznak. Ma már azonban a tények ismeretében senki sem érvelhet ezzel, ugyanis az Egyiptom különböző részeiben talált i.e. V. századból származó arámi nyelvű dokumentumok az ellenkezőjét bizonyítják.

Belsacár király "újrafelfedezése" a Bibliai vonatkozású régészet újabb dicső fejezetét jelenti. Belsacár személye korábban csak Dániel könyve 5. fejezetéből volt ismert, sohasem említette sem görög szerző, sem más, időszámít sunk előtti korbólszármazó, Biblián kívüli forrás, kivéve Báruk könyvét, a Dániel könyvén alapuló apokrif iratot. Ezért aztán a Dániel könyvét védelmező magyar zók sz Mára még száz évvel ezelőtt is nehéz feladat volt Belsacár király személyének történelmi azonosítása. Néhányan úgy gondolták, hogy ő volt Nabonidész, mások szerint ez csak Evil-Merodáknak, Nabukodonozor fiának egy másik neve. Amikor ismertté váltak a Babiloni Birodalom utolsó éveiből származó ékírásos táblák, a babiloni trón utolsó várományosaként előbukkant a rég ismeretlenségbe veszett Belsacár név is. De hogy ki is volt ő valójában, csak akkor derült ki, amikor R. P. Dougherty összegyűjtötte az összes Belsacárt és Nabonidészt említő szöveget. Dougherty tanulmánya (Nabonidus and Belshazzar, 1929) Dániel könyvét történelmi vonatkozásaiban támasztja alá. Kiderül belőle, hogy Nabonidész, uralkodása 3. évében fi t, Belsacárt tette királlyá, ő maga pedig az arábiai Témába távozott, ahol több évet töltött. Ezalatt Belsacár uralkodott az egész Babiloni Birodalom fölött, egészen annak bukásáig. Dougherty arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó ékírásos táblák mellett Dániel könyve 5. fejezete a legpontosabb, leghitelesebb forrás Babilon utolsó napjairól.

P. H. Pfeiffer professzor, aki szerint Dániel könyvét nem az i.e. VI. században írták, hanem a makkabeusi korban, most zavarban van. Nem tudja megérteni, hogyan lehetnek Dániel könyvének olyan pontos értesülései Belsacár személyéről, amikor az ókori világ teljesen elfelejtette ezt a királyt, annyira, hogy egyetlen görög szerző sem említi. Ezért a következő kijelentést teszi: "Valószínűleg sohasem fogjuk megtudni, honnan tudta szerzőnk..., hogy Belsacár akit csak a babiloni feljegyzések, Dániel könyve és Báruk 1:11 említ (mely utóbbi Dániel könyvén alapszik) -, királyként uralkodott, amikor Círusz i.e. 538-ban elfoglalta Babilont."

Számunkra, akik hisszük, hogy Dániel könyvét az i.e. VI. században írták, ez nem probléma, de a tudós, aki nem akarja feladni kritikus gondolkozását, nem értheti, hogyan lehetett olyan hólértesült a 300 évvel korábbi történelmi eseményekről a makkabeusi kor embere, akinek már nem állt rendelkezésére megbízható forrásanyag arról a korról.

A történészekhez hasonlóan még mindig nem tudjuk kortárs feljegyzésekkel igazolni a méd Dáriusz (Dán. 5:31; 6:1; 9:1; 11:1) létezését; sem kideríteni, milyen szerepet játszott a Babilon elestét követő napokban. Azonban tekintettel arra, hogy az utóbbi időben Dániel könyvének oly sok homályos és látszólag történelmietlen részlete igazolódott, számomra nem kétséges, hogy teljesen megbízhatunk a könyv történelmi hűségében. A méd Dáriusz létezésének megoldatlan problémája a legkevésbé sem zavar. Néhány évtizeddel ezelőtt hasonló nehézségek voltak Belsacárral kapcsolatban is, és mostanra megoldódtak. Dániel könyve még hátralévő kérdéses részeire Bármikor fényt deríthet egy újabb felfedezés.